Szervusz kedves olvasó!
Sajnálom, hogy egy pár hete nem volt bejegyzés, de nyomós okom volt rá: ÉRETTSÉGI
Húzós volt az a hét, igazán fárasztónak is mondhatnám. Aztán pedig jött a megérdemelt pihenés és... munka.
Igen, bizony. A hétvégén például videoklippet forgattunk a zenekarral, és sok időmet felemésztette a dolog. (Ha érdekel a zenekar, látogass el a www.facebook.com/rustedpeace oldalra, hallgass bele, és lesd meg azt is, milyen képeket alkottam róluk pár hónapja :D aztán hamarosan jön a klip...)
Szóval egész hétvégén ezt nyomtuk, megállás nélkül, mindenkinek volt dolga, mindenki pörgött ezerrel.

Az érettségire visszatérve: összességében egész jónak érzem. Most jönnek majd azok a dolgok, hogy maradék tételek kidolgozása, nyomtatása stb.
Már csak azt nem tudom, hol nyomtassam és mikor. Mert rengeteg.
Na, még meg kell ezt álmodnom.
Közben olvasom itt a chat-et, egy linket meg kell változtatnom.

Szóval:
Már csak arra várok, hogy a szóbeli is lemenjen, nyugodt legyek, aztán jöhet a diákmeló. Az egyetem alatt is szeretnék folyamatosan dolgozni, sosem árt a plusz pénz.

Időközben azon is gondolkodtam, hogy egy újabb kihívásba vágnék bele. Csak egy kicsit más lenne. Testmozgással kapcsolatos. Bízom abban, hogy ha napról napra jelentkeznék, akkor tényleg napról napra csinálnám a gyakorlatokat. Mi a véleményed? Írd meg nekem!

Aztán most már repülök is tovább, mert ezer dolgom van még.
Olvasgass még egy kicsit a blogon, ha gondolod!

Néha az ember csak nem érti, mit csinál rosszul. Ugye? Ismerős neked is.
Csak itt ülök, tűnődöm. Azon legfőképp, hogy mit véttettem? Neked, például? Miért nem vagyok jó? Ja, hogy semmit se mondasz. Akkor mégis hogyan találhatnám ki? Nem vagyok gondolatolvasó. Ahogy apám mondaná: szóljál, vagy betűt szarjál.
Puffogni én is tudok. Azt te is, látom. És b*szogatni. De kérlek, édes, ha semmit nem mondasz, ne csodálkozz.
Csak annyit mondj meg, miért. Mivel érdemeltem ki, hogy ennyire gyűlölködő legyél velem? Mert ez így fog menni még hónapokig, és nekem fingom sincs, mit rontottam el. Talán...esetleg... Ha szólnál hozzám pár szót, megérteném, mi a probléma, és orvosolhatnám. Valójában ennyire egyszerű lenne.
Ugye, ismerős neked is. Mikor csak gondolkozol, mi történt és nem értesz semmit. Nem érted, mi miért történik.
Túl sok kérdés. Túl kevés válasz. Még kevesebb türelem...

Ma pontosan 112 éve született legkedvesebb költőm, József Attila, így nem mehettem el szó nélkül a költészet napja mellett.

És ím, nemrég eljött ez a nap is.
Az izgalom és a stressz végéhez értem. Mi is történt? Olvass tovább...

Hello Mindenki
Sajnálom az előző depi posztot, de néha szeretek mindent kiadni magamból csak úgy.
Elég stresszes időszakom volt, de ezt tudja az, aki követ. És valahogy elpattant valami és csak bőgtem és bőgtem, elhordtam magam mindennek, aztán másnap mintha misem történt volna.
Csak azért nem töröltem le a bejegyzést, mert azt akartam, hogy lássátok, hogy mindenkivel történik ilyen. Ha neked is van ilyen, ne rágd magad rajta. Add ki. Írd le naplóba, kiabálj, sírj, csak egyszerűen szabadulj meg minden felgyülemlett szarságtól. Aztán ha sikerült megnyugodni olyannyira, hogy már nem potyognak a könnyek és képes vagy levegőt venni, menj, és ölelj meg valakit. Tökre közhely, mi? De beválik. Ha akarod elmondod neki, ha akarod, nem. Csak öleld meg, nyugodj meg 100%-ban.
És ne ijedj meg attól, ha néha megtalálnak a depis érzelmek. Szerintem ez normális. Nekem is van, látod. Aztán ha magamban nem sikerül lerendezni (vagy mással megbeszélni) akkor kiadom, és megnyugszom.
Igen sokszor van olyan is, hogy megtalálnak azok a gondolatok, hogy undorítóan nézek ki. Elég sokszor. Sajnos nem vagyok megelégedve magammal, nem tudok dűlőre jutni a testemmel kapcsolatban. Vannak napok, amikor elfogadom azt, ahogy kinézek, és vannak, amikor leköpném a tükröt. Tudom, ez nem annyira egészséges. De dolgozom az önbizalmam felépítésén/megerősítésén. Dolgozom azon, hogy elfogadjam magam. És mostanában próbálom formába hozni magam annyira, hogy jól érezzem magam a bőrömben.
De ez az én saját harcom. Amiben, néha úgy látom, hogy vezetésre állok. Aztán mégis győztesen kerülök ki.

Az a gond, ha az ember egyedül van, kurva sokat gondolkozik. Mindenen. Minden faszságon.
Hogy egy szar ember. Annak érzi magát. Egy unalmas, szerethetetlen alak.
Úgy érzem, ma nem alszom.
Sírtam. Sokat. És gondolkozom. sokat.
Hogy miért van az, hogy állandóan én vagyok a felesleg. Ráadásul neki. Amikor fájdalmamban vergődök, és azt várom, hogy mikor jön be a szobába, hogy hozzábújhassak és elmondhassam, mi bánt, de nem számíthatok rá. Mert felesleges vagyok. Mindenkinek. Nem érek semmit. Mindig én vagyok az, akire mindenki magasról tesz. Basszus, egyszerűen nem vagyok egy érdekes ember.

Megszokhattam volna már. Gyerekkoromban is így volt. Az utolsó gyerek, az utolsó mindenben, minek hallgassuk meg, ha mondani akar valamit. Szarjuk le. Így kell ezt.
Én vagyok a nyomorult, hogy nem tanultam meg, hogy ne akarjak többet. Ne akarjak semmit. Ne várjak el semmit az emberektől, mert egy szar alak vagyok, akit mindenki csak un. Én vagyok az, aki semmi érdemlegeset nem szól sose, akire senki nem figyel, akit senki nem hall meg.
Nem vagyok álmos.
Egyszerre vagyok szomorú és ingerült. És emiatt nem tud elnyomni az álom.
Jól esne egy ölelés.
Olyan sokszor gondolok rá, hogy amikor ketten vagyunk, olyan boldog minden. Ha pedig többen, egyszerűen... Mintha ott se lennék. Félreértés ne essék, nem akarom, hogy egymás nyakán lógjunk. Csak amikor már 4 éve társaságban le vagyok szarva magasról olyannyira, hogy hajnali egykor képes itthagyni, bántó. És ilyenkor jönnek azok a gondolatok, hogy megunt. Rengetegszer gondolkozom ezen... Hogy már nem vagyok neki izgalmas. Lehet, hogy nem is szeret. Lehet, hogy találkozott valakivel, akivel jobban érezné magát. Aki jobb, mint én. És inkább elkerül engem. Mit tennék? Jézusom, szépen lassan halnék meg.
Már nem vagyok olyan csinos se, mint annó. Se szép, se vékony. Nem vagyok egy álomnő.... Nincs mit ezen szépíteni.
Örülnék, ha most itt lenne. Ha ezt elmondhatnám neki. Ha tényleg, nyugisan elmondhatnám mindezt anélkül, hogy kiabálna, vagy ingerültté válna. Ezért nem szeretek elmondani neki dolgokat. Mert ha kimondom ezeket a szavakat, önzően és bután hangzik, és csak mérges lenne tőle. És nem tudom, hogy értessem meg vele.
Nagyon, nagyon szeretem. És néha csak arra vágyom, hogy figyeljen egy picit.
Figyel, persze, figyel. Csak néha nem lát mindent. Én pedig csak magamba roskadva ülök hajnali háromkor a konyhában, egyedül...

Az utóbbi időben érzem magamon, hogy egy picikét mintha kezdenék megnyugodni. Kicsit csökkent a nyomás, ami rám nehezedik most, hogy véget értek a nyelvvizsgával járó megpróbáltatások. Azért még érzem magamon, hogy április 6-án fogok teljesen megnyugodni, amikor megtudom az eredményt. (Vagy nem megnyugodni) Mégis legalább már van időm magamra, és arra, hogy mással is foglalkozzak az angol tanulásán kívül.
De, sajnos, most sem vet fel a szabadidő :D nekiálltam a töri tételeknek, ezután az etika érettségi és az emelt magyar tételek fognak következni. A törit szinte már be is fejeztem. Nyomtatásra készen állnak. *büszke*
Tehát előreláthatólag még lesz jó sok dolgom májusig és júniusig. És szeretném minél előbb megcsinálni mindet, hogy ne legyen vele gondom. Tehát előre is bocsánatot kérek, ha nem jelentkeznék túlontúl sokszor, de igyekszem abszolút odatenni magam tanulás szempontjából.
Egyébként időközben nézek más kihívás felé is, hátha találok valami érdekeset. Fotósat is akár, vagy bármi, amit szívesen bevállalnék. :D Nekem nagyon bejött ez a kihívásosdi, élveztem, érdekes és izgalmas volt. Szívesen megpróbáltatnám magam még, ha úgy adódik. És úgy láttam, elég sokatoknak. tetszett is a dolog, szóval miért ne?
Na, egyébként nekem most jött el az idő, hogy bevágódjak a kádba, pihizzek egyet ott egy fél órát, és kikapcsolódjak. Mindig kell egy ilyen nap. Főleg, hogy holnap nyolc órából haton dolgozat, próbaérettségi és felelés lesz. Kell egy kis relaxáció!