Feküdtem az ágyon, vártam, hogy visszajöjjön a szobába. Mikor már egy jó pár perce nem hallottam semmi mozgást, odapillantottam az ajtóra, merre járhat. Az ajtófélfának támaszkodva, mosolyogva figyelt. Mosolyogtam én is Rá, aztán visszatettem a fejemet az ágyra, és lehunytam a szemem. Hallottam a lépteit, és éreztem, hogy leül mellém az ágyra. Végigsimította...

Néha nem értem saját magamat. Képes vagyok tartani a hátamat másoknak, csakhogy nekik legyen jó, közben pedig saját magam alatt vágom a fát, és saját magamat keverem szarba. Majdnem elcseszni mindent, csakhogy mást védjek...?  Miért csinálom?  Miért nézem mások érdekeit az enyéim helyett? Kellett ekkora baklövést elkövetnem, hogy rájöjjek, nem kell...