Ebben a pillanatban utálom magamat. Ebben a pillanatban utálom az életemet. Ebben a pillanatban utálom a hazugságokat. Az én hazugságaimat. Utálom, hogy nem lehetek őszinte. Utálom, hogy sem az igazság nem jó, sem a hazugság. Hogy bármit teszek, az rossz. Bármit mondok, nem jó semmi. Szinte már csak menekülök, állandóan agyalok, mi elől hogyan bújhatok ki... Utálom...

Néha elképzelem, hogy itt vagy. Hogy mellettem fekszel, fogod a kezem, a szemembe nézel. Elképzelem a mosolyod, a hangod, a nevetésed. Vagy éppen hogy ölelsz, hozzám bújsz, vagy én bújok Hozzád. Ábrándozok róla, hogy az arcomat a kezeid között tartva mosolyogsz rám, édes szavakat suttogsz, én pedig a fellegekben járok. Sokat gondolkodok ilyeneken, amikor nem...

Valamiért szar a kedvem. Valahogy...sírni van kedvem, ez a dal pedig.... mindig is olyan dal volt, ami egyszerűen csak megsirat... Emlékek? Talán az is. De inkább a hangulat. Kicsit mintha egyedül lennék.De nem vagyok. Csak ebben a pillanatban érzem azt. Tudom, hogy bármi "rossz" is történik, mindennek oka van. Lehet tőlem 300 km-rel is messzebb, akkor...