Néha elképzelem, hogy itt vagy. Hogy mellettem fekszel, fogod a kezem, a szemembe nézel. Elképzelem a mosolyod, a hangod, a nevetésed. Vagy éppen hogy ölelsz, hozzám bújsz, vagy én bújok Hozzád. Ábrándozok róla, hogy az arcomat a kezeid között tartva mosolyogsz rám, édes szavakat suttogsz, én pedig a fellegekben járok.
Sokat gondolkodok ilyeneken, amikor nem vagy itt...amikor hiányzol. Néha igen-igen nehezen bírom a hiányod, de erről most ne..
Most is ilyen elkalandozáson kaptam magam. Te mellettem fekszel az ágyamban...pontosabban mögöttem, a takaró alá, egymáshoz vagyunk bújva, Te ölelsz hátulról, érzem, ahogy veszed a - olykor kicsit megemelkedik a mellkasod - szorosabban simulsz hozzám - és hallom a szuszogásodból, hogy mindjárt elalszol... Én csak mosolygok, élvezem tested melegét, amint hozzám bújva melegen tartasz engem is, lehunyom a szememet, és alszom, még mindig mosollyal az arcomon... Borzasztóan boldog vagyok.
Ez már csak azért siralmas helyzet, mert köze nincs a valósághoz... Te ott, én meg itt vagyok. Nem lehetsz velem, és én nem lehetek Veled... Csak... Hiányzol... Hiányzik az ilyen sok kis apróság... A sok kis apróság, amiket olykor-olykor megálmodok...
- Raven
Nincsenek megjegyzések: