Csak fekszem az ágyban, egyszerűen csak vagyok magamnak és nem tudok mit kezdeni...
Igazság szerint nem itt kéne lennem.
Innen messze, egy nyugodt, kellemes kis helyen.
Ráadásul Vele...
Sokan mondták nekem azt, hogyha sokat vagy a szerelmeddel, akkor egy idő után megunod.
De mi van akkor, ha egyszerűen nem tudsz Nélküle lenni? Ha minden percben Vele szeretnél lenni, és ha nincs veled, mindig Rá gondolsz, és hiányzik? Mindennél fontosabb neked, Ő jelenti neked a világot. Egyszerűen ezt teszi a szerelem.
Úgy vagyok vele, hogy amiért már igazán harcolok, nem hagyom csak úgy...
Mert szerintem, amit csak úgy egyszerűen megkapsz, nem értékeled annyira, mint amiért harcolnod kell.
Ezért gondolom, hogy nem az az igazi szerelem, amit könnyen megkaphatsz, hanem amiért küzdeni kell.
A mi szerelmünk már csak azért is különleges, mert hiába, hogy itt vagyunk egymásnak, ugyanúgy, változatlanul küzdenünk kell a másikért. Folyamatos támadások és kritikák érnek bennünket, ettől függetlenül kitartunk egymás mellet.
És amikor azt mondtam, hogy senki nem fog szétszakítani minket, azt én úgy is gondoltam.
Sosem adom fel. Akkor is küzdök, mikor más már azt mondja: lehetetlen.
Lehet itt aljaskodni a háttérben...megpróbálni idióta szövegekkel hatni rám, hogy hátha meghátrálok majd...
De itt nem én fogok elbukni;)
,,Aztán a végén szép lassan rájössz, hogy a kis dolgok az igazi dolgok, és valójában ezekre a kicsi pillanatokra van szükséged ahhoz, hogy őszintén boldog legyél. Nem a pénzre, nem a csillogásra, nem a hatalomra - ezek csak pillanatnyi boldogságot tudnak okozni."
Nincsenek megjegyzések: