Türelem

,,Sometimes love seems so far
Your love I can't dismiss..."

Hiányzik. Már hiányzik, hogy ölelhessem, és hogy szoríthassam magamhoz. Utálom, hogy nem lehet itt mellettem...

Teljesen az életemhez tartozik mostmár, Nélküle már nem tudom, hogyan élnék. Az életem része lett, visszavonhatatlanul.

Ám... Vesztettem viszont én is eleget az elmúlt hónapokban, küzdöttem, és estem el, tanultam sok leckét. Megismertem, kiismertem a körülöttem élő embereket, a ,,barátaimat".

Kétszer kell meggondolnom, kiben bízom. Kivel osztok meg bármit is.
Tanulhattam volna már mikor ebből?... De ideje kinyitnom a szememet most már...

Nehéz idők jönnek hamarosan. A mostaninál is nehezebbek. De tudom, hogy mindez értünk történik. A sok szenvedés a közös életünk megalapozása miatt van.

Lesznek nehéz pillanatok, amikor majd elgyengülök, vagy Ő lesz mélyponton, de akármi van, felállunk a padlóról, segítünk a másiknak. Mert ezért (is) vagyunk egymásnak.
Nem fogom feladni. Hogyha eddig kitartottam, miért tenném? És egyébként is... Ő sokkal többet ér annál, hogy feladjam a harcot.
Lehet, hogy azt gondoltam, eddig sokat szenvedtünk..,de ki tudja, ezek után mi jön majd? Kicsit félek... De akármennyire is stresszelek, idegeskedek majd a történések miatt, kitartok. És én ezt tényleg így is gondolom.

Nem rendültem meg egy cseppet sem. Sem a sanyargatások legelején, sem most. És szeretném, hogy ezt tudja. Tudja, hogy ez így marad, mert küzdeni fogok. Akarom, hogy tudja, örökké szeretni fogom. És nem szakíthat szét minket senki, semmi.
Azt akarom, hogy tudja, hogy annak ellenére, hogy messze kerül tőlem, én hűséges leszek, kitartok, és várni fogom, mindig. Várom, hogy teljen az idő, várom, hogy Mellette lehessek majd mindig... És várni fogom, hogy végre nyugalomban, boldogságban élhessünk, EGYÜTT...