augusztus 2013 - Raven

2013. augusztus 17., szombat

szombat, augusztus 17, 2013

Dead...

by
Dead...

Mától kezdve a jövőhétig jön a lassú halál. Minden nappal meghalok egy kicsit.
Csak fekszem az ágyban, egyszerűen csak vagyok magamnak és nem tudok mit kezdeni...
Igazság szerint nem itt kéne lennem.
Innen messze, egy nyugodt, kellemes kis helyen.
Ráadásul Vele...

Sokan mondták nekem azt, hogyha sokat vagy a szerelmeddel, akkor egy idő után megunod.
De mi van akkor, ha egyszerűen nem tudsz Nélküle lenni? Ha minden percben Vele szeretnél lenni, és ha nincs veled, mindig Rá gondolsz, és hiányzik? Mindennél fontosabb neked, Ő jelenti neked a világot. Egyszerűen ezt teszi a szerelem.
Úgy vagyok vele, hogy amiért már igazán harcolok, nem hagyom csak úgy...
Mert szerintem, amit csak úgy egyszerűen megkapsz, nem értékeled annyira, mint amiért harcolnod kell.
Ezért gondolom, hogy nem az az igazi szerelem, amit könnyen megkaphatsz, hanem amiért küzdeni kell.
A mi szerelmünk már csak azért is különleges, mert hiába, hogy itt vagyunk egymásnak, ugyanúgy, változatlanul küzdenünk kell a másikért. Folyamatos támadások és kritikák érnek bennünket, ettől függetlenül kitartunk egymás mellet.
És amikor azt mondtam, hogy senki nem fog szétszakítani minket, azt én úgy is gondoltam.
Sosem adom fel. Akkor is küzdök, mikor más már azt mondja: lehetetlen.
Lehet itt aljaskodni a háttérben...megpróbálni idióta szövegekkel hatni rám, hogy hátha meghátrálok majd...
De itt nem én fogok elbukni;)

,,Aztán a végén szép lassan rájössz, hogy a kis dolgok az igazi dolgok, és valójában ezekre a kicsi pillanatokra van szükséged ahhoz, hogy őszintén boldog legyél. Nem a pénzre, nem a csillogásra, nem a hatalomra - ezek csak pillanatnyi boldogságot tudnak okozni."

2013. augusztus 8., csütörtök

csütörtök, augusztus 08, 2013

Türelem

by
Türelem
,,Sometimes love seems so far
Your love I can't dismiss..."



Hiányzik. Már hiányzik, hogy ölelhessem, és hogy szoríthassam magamhoz. Utálom, hogy nem lehet itt mellettem...
Teljesen az életemhez tartozik mostmár, Nélküle már nem tudom, hogyan élnék. Az életem része lett, visszavonhatatlanul.



Ám... Vesztettem viszont én is eleget az elmúlt hónapokban, küzdöttem, és estem el, tanultam sok leckét. Megismertem, kiismertem a körülöttem élő embereket, a ,,barátaimat".
Kétszer kell meggondolnom, kiben bízom. Kivel osztok meg bármit is.
Tanulhattam volna már mikor ebből?... De ideje kinyitnom a szememet most már...


Nehéz idők jönnek hamarosan. A mostaninál is nehezebbek. De tudom, hogy mindez értünk történik. A sok szenvedés a közös életünk megalapozása miatt van.
Lesznek nehéz pillanatok, amikor majd elgyengülök, vagy Ő lesz mélyponton, de akármi van, felállunk a padlóról, segítünk a másiknak. Mert ezért (is) vagyunk egymásnak.
Nem fogom feladni. Hogyha eddig kitartottam, miért tenném? És egyébként is... Ő sokkal többet ér annál, hogy feladjam a harcot.
Lehet, hogy azt gondoltam, eddig sokat szenvedtünk..,de ki tudja, ezek után mi jön majd? Kicsit félek... De akármennyire is stresszelek, idegeskedek majd a történések miatt, kitartok. És én ezt tényleg így is gondolom.
Nem rendültem meg egy cseppet sem. Sem a sanyargatások legelején, sem most. És szeretném, hogy ezt tudja. Tudja, hogy ez így marad, mert küzdeni fogok. Akarom, hogy tudja, örökké szeretni fogom. És nem szakíthat szét minket senki, semmi.
Azt akarom, hogy tudja, hogy annak ellenére, hogy messze kerül tőlem, én hűséges leszek, kitartok, és várni fogom, mindig. Várom, hogy teljen az idő, várom, hogy Mellette lehessek majd mindig... És várni fogom, hogy végre nyugalomban, boldogságban élhessünk, EGYÜTT...

@templatesyard