Felesleges - Raven

2017. március 24., péntek

Felesleges

Az a gond, ha az ember egyedül van, kurva sokat gondolkozik. Mindenen. Minden faszságon.
Hogy egy szar ember. Annak érzi magát. Egy unalmas, szerethetetlen alak.
Úgy érzem, ma nem alszom.
Sírtam. Sokat. És gondolkozom. sokat.
Hogy miért van az, hogy állandóan én vagyok a felesleg. Ráadásul neki. Amikor fájdalmamban vergődök, és azt várom, hogy mikor jön be a szobába, hogy hozzábújhassak és elmondhassam, mi bánt, de nem számíthatok rá. Mert felesleges vagyok. Mindenkinek. Nem érek semmit. Mindig én vagyok az, akire mindenki magasról tesz. Basszus, egyszerűen nem vagyok egy érdekes ember.

Megszokhattam volna már. Gyerekkoromban is így volt. Az utolsó gyerek, az utolsó mindenben, minek hallgassuk meg, ha mondani akar valamit. Szarjuk le. Így kell ezt.
Én vagyok a nyomorult, hogy nem tanultam meg, hogy ne akarjak többet. Ne akarjak semmit. Ne várjak el semmit az emberektől, mert egy szar alak vagyok, akit mindenki csak un. Én vagyok az, aki semmi érdemlegeset nem szól sose, akire senki nem figyel, akit senki nem hall meg.
Nem vagyok álmos.
Egyszerre vagyok szomorú és ingerült. És emiatt nem tud elnyomni az álom.
Jól esne egy ölelés.
Olyan sokszor gondolok rá, hogy amikor ketten vagyunk, olyan boldog minden. Ha pedig többen, egyszerűen... Mintha ott se lennék. Félreértés ne essék, nem akarom, hogy egymás nyakán lógjunk. Csak amikor már 4 éve társaságban le vagyok szarva magasról olyannyira, hogy hajnali egykor képes itthagyni, bántó. És ilyenkor jönnek azok a gondolatok, hogy megunt. Rengetegszer gondolkozom ezen... Hogy már nem vagyok neki izgalmas. Lehet, hogy nem is szeret. Lehet, hogy találkozott valakivel, akivel jobban érezné magát. Aki jobb, mint én. És inkább elkerül engem. Mit tennék? Jézusom, szépen lassan halnék meg.
Már nem vagyok olyan csinos se, mint annó. Se szép, se vékony. Nem vagyok egy álomnő.... Nincs mit ezen szépíteni.
Örülnék, ha most itt lenne. Ha ezt elmondhatnám neki. Ha tényleg, nyugisan elmondhatnám mindezt anélkül, hogy kiabálna, vagy ingerültté válna. Ezért nem szeretek elmondani neki dolgokat. Mert ha kimondom ezeket a szavakat, önzően és bután hangzik, és csak mérges lenne tőle. És nem tudom, hogy értessem meg vele.
Nagyon, nagyon szeretem. És néha csak arra vágyom, hogy figyeljen egy picit.
Figyel, persze, figyel. Csak néha nem lát mindent. Én pedig csak magamba roskadva ülök hajnali háromkor a konyhában, egyedül...

Nincsenek megjegyzések:

@templatesyard