10 dolog, amit el kell mondanom - Raven

2017. február 15., szerda

10 dolog, amit el kell mondanom


1. Több, mint egy éve elhanyagoltam az egészet, tudom. Eléggé szánalmasnak érzem magam emiatt. Sokszor ígértem már, tudom. Nem is tudom, van-e még valaki, aki olvas. Tényleg nagyon sajnálom, innentől kezdve komolyan igyekezni fogok.

2. Szeptemberben megkezdődött az utolsó évem a gimnáziumban. Tavaly ígérték, hogy mivel végzősök leszünk, kevesebb óraszámra számíthatunk. Nos, nem így lett. Még több is van, mint tavaly. Félévtől pedig teljesen megkavarták az órarendet, méghozzá úgy, hogy hétfőn kedden 6 órám van (jipii, tök jó!), és a hét többi napján nyolc (óóó, mégse tök jó.). Ami annyit takar, hogy körülbelül délután ötkor érek haza, aztán ,,ebéd", tanulás, és a mindennapi/gyakori tevékenységek, mint főzés, mosás, takarítás, bevásárlás. Nem tűnik soknak, de mire oda érek, hogy szabadidőm van, este 10-11 tájt ketyeg az óra a falon, én pedig testileg és lelkileg is egy élőhalottá válok.

3. Hogyan vagy képes foglalkozni saját magaddal ezek mellett? Sehogy. Örülök, ha van időm a kádban ülni 10 percnél tovább. Kérlek, ha valaki tud valami life hack-et, hogy hogyan maradj ilyen időkben embernek látszó tárgy, ossza meg velem. Őrülten hálás lennék.
Időbeosztás. Igen, kéne szereznem egy határidőnaplót, ami motiválna, hogy jobb emberré váljak. Talán segítene.

4. Nagyerőkkel megy az érettségire való felkészülés (Tapasztaltabbak! Kérlek avassatok be, milyen is egy érettségi!) A félévim egész jól sikerült, 4,7-es átlaggal zártam. Mai nap volt egy angol próbaérettségi és magyar verselemzés. Összesen 5  órában túráztattam ma az agyamat számonkérések végett. Ott még a nyelvvizsga is (Corvinus Nyelvvizsga, erről is szívesen olvasok infókat! Kommentben lehet csacsogni!), a könyvemhez még nem nyúltam hozzá, pedig ideje lenne. Mindeközben folyamatos általános tanulás mindenféle órákra, töri tételek kidolgozása és dolgozni azon, hogy ne bukjak meg a matek érettségin.

5. Múlt héten hitelesítettem az egyetemi jelentkezésem. Egyetem.. hmm. Nagyon furán hangzik. Főleg, hogy Egerben tavaly nyárig főiskola volt. (Büszke vagyok Egerre!) Első két célpont az osztatlan tanárképzés, első helyen a magyar-etika tanár, másodikon a magyar-töri tanár volt a befutó. a C-terv pedig a magyar alapszak. És igen. Megtörtént a jelentkezés. Májusban pedig megyek pályaalkalmassági beszélgetésre a tanári szakok miatt.

6. A hétvégék. Nos, zsúfoltak. Úgy 95%-ban. A maradék 5%-ban kiélvezem a szabadidőt, megpróbálom levezetni az egész heti sztresszt. (Valami jó relaxációs tipp, valaki?). De egyre gyakoribb ezeken az 5%-okon is a tanulás és az egyéb házi teendők lebonyolítása.

7. Párkapcsolatom még mindig mesés és boldog, bár nem hiszem, hogy ez bárkinek nagy hír lenne, de gondoltam, ne csak depi téma legyen már. Szeretem a drágát nagyon. ♥

8. Fotózás. Áttörés! Zenekari fotókat lőttem pár hete hétvégén, és nagy sikert arattak a srácoknál hál istennek. Továbbra is foglalkozom persze fotózással, majd update-elem a galériát.

9. Rajz. Mostanában, vagyis egy-két éve nem rajzoltam úgy semmi komolyabbat. Egy-két apró alkotás belefért, amolyan rajzfilm-figura szerű művek, de semmi olyan, ami megállja a helyét a Rajzaim galériában. Ez még a jövő zenéje, egyelőre nem látok rá reális esélyt, hogy hamarosan hozok új firkálmányt.

Végül, de nem utolsó sorban:

10. Etika érettségi. ÖKO-tudatosság témában. Ha bárki ismer, tud valamilyen oldalt, ami segítségemre lehet, le lennék nyűgözve, ha megosztja velem.

Mindenkinek köszönöm, aki még itt van. Előre köszönök minden segítséget. Ti vagytok a mindeneim.

Búcsúzóul:
,,Nappal hold kél bennem s ha kinn van
az éj - egy nap süt idebent." J.A.

Nincsenek megjegyzések:

@templatesyard