Lehet, hogy mégis én volnék?...
Ő az, aki segített nekem... Ha padlón voltam, kezét nyújtotta, felemelte törékeny testem a porból, bizalommal fordultam Hozzá - már akkor. Ő az, aki segített megtalálni önmagamat. Megtanított élni. Megmutatta, ki vagyok valójában.
És most mégis én vagyok, aki Nélküle nem létezik. Benne megtaláltam a másik felem. Az életem olyan, mint egy kirakós, mely most lett teljes igazán, mert ráleltem az utolsó, hiányzó darabkára. Őrá.
Kínszenvedés minden Nélküle töltött nap... minden óra... Érzem azt a keserű ürességet minden alkalommal, mikor nem lehet mellettem.
Mégis kibírnék éveket Nélküle, ha ez kéne ahhoz, hogy végül boldogok lehessünk Együtt. Várnék Rá, harcolnék, küzdenék Érte, ha kell.
Márpedig nehéz, véres harc lesz az elkövetkező. De Érte kitartok. Kiállok Mellette. Érte bármilyen mély sebet, bármennyi ütést, pofont elviselek. Már soha nem mondok le Róla. Az életemet nem tudom elképzelni Nélküle.
Van, hogy fáj a szó, kínoz a kegyetlen igazságtalanság, és menekülni szeretnék, mindent a hátam mögött hagyni... Csakis Ő az, aki itt marasztal. Életben tart, felemel, vigyáz rám. Neki köszönhetem, hogy itt vagyok. Hogy élek. Ő az, aki éltet. Erőt ad, amikor elgyengülök. Elfeledteti a gondjaimat, dühömet, és kiáll mellettem. Támogat. Figyel rám.
A közeljövő pokolian nehéz lesz.
De végigjárjuk együtt ezt az utat, mert visszafordulni nem lehet, és én nem is akarok. Elindultunk, és tudom, hogy az út végén ott a boldogság, a szabadság. És én kitartok.
"... Rejts el, rejts a szívedbe.
Félek,
Még ne, még ne engedj el..."
Nincsenek megjegyzések: