,,Az ember hajlamos elfeledni,
Mennyire szerencsés,
Csak mert valami éppen fáj.
De én hálát adhatok,
Össze teszem a kéz kezem.
Épp együtt állnak a csillagok, és az ég is felhőtlen,
Azt hittem gyerek maradok, de már félig felnőttem,
Ideje élni, félni úgyis késő volna már,
Legalább melletted vagyok..."
Most béke van.
Nem tudom, miért, vagy meddig, de csend honol.
Nem is töröm emiatt a fejem, úgy döntöttem. Amíg nem kell csatázni, vagy harcolni, addig nem töröm magam és nem stresszelek emiatt. Ha eljön az ideje, majd foglalkozok vele. Addig meg félrerakom. :)
Pár beszélgetésen és vitán túl vagyok már, de egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy esetleg véget vetnék a kapcsolatnak. Nem. Amit én megmondtam, azt megmondtam. Nem voltam még sohasem ennyire elszánt, mint most. Eldöntöttem már...és ha el akarom érni, el is fogom. Pokolian kitartó vagyok. Nem adom fel. És erre idővel ők is rájönnek majd...
Nincsenek megjegyzések: